Pár napja Flóra elkezdett szolmizálni otthon. Nem csak a szolmizációs hangokat tudta, de még a kézjelüket is. Én hiába jártam sok évet szolfézsra, valahogy a kézjeleket sosem tudtam. Így büszkén figyeltem és hallgattam őt, hogy milyen okos és ügyes is a lányom (ha már hallása nincs).
De mi történt: a gyerek eljutott dó-ig és ugyanazt a versikét énekelte, amit mi annak idején az oviban:
-Szalonnát eszik a zsidó!
Apa egyből felhőkölt, hogy ezt nem szabad mert ez csúnya. Én pedig elkezdtem magyarázni az ötéves gyerekemnek, hogy maga a szó nem csúnya,. de bántó és csúfolódó és hogy miért is nem szabad ezt énekelni.
-Tudod a zsidók nem esznek szalonnát, mert nem lehet nekik. Sertéshúst egyáltalán nem esznek.
Na, itt nézett rám szájtátva, mert az utóbbi mondatomban jócskán volt olyan szó, amit nem ismert.
És itt jön az egyszerűsítés gyorsan, lényegretörően.
-Röfit nem, csak bocit és pipit.
-Csak pipit? Mint a McDonaldsban?
Ah, mindig ide lyukad ki a beszélgetés ha pipi husiról van szó.
Remélem azért a zsidó szó nem úgy raktározódik el a fejében, mint emberek, akik a McDonalsba járnak pipi husit enni.
És már tanulgatjuk a "Fára mászik a viziló"-t, ez kedvesebb és a vizilovakat sem bántja.
És otthon folytatódott. 
Nem baj, nem baj, lassan haladunk, de jó lesz. Érzem, hogy jó lesz. Meg valami mást is. Mi ez? Mi potyog a lábamra?
