Amikor a nagyobbik lányom 2 és fél éves volt, akkor vettük az elsőt. Azt hallottuk ez a menő. De eleinte nem volt az. Már kezdtük azt hinni, hogy valami nem stimmel a gyerekünkkel.
Így időről-időre olvastunk neki belőle, míg végül megszerette. Olyannyira, hogy onnantól kezdve minden este ezt olvastuk. Aztán voltak kísérletek arra, hogy a jól megszokott Bartos Erika könyvet lecseréljük másra.
Apa keresgélt kicsit, majd levett valamit a polcról.
A gyerek érdeklődve figyelte a kissé rongyos, régi könyvet, amin egy lúd volt. Apa gondosan ki is választott kettő mesét. Elolvasta őket, majd elégedetten megpuszilta, betakarta kislányát.
Apa valószínűleg azt remélte, hogy a válasz cikk-cakk-ban lépkedő macska lesz, vagy a rosszcsont felhő. De nem. A válasz lesújtóan őszinte volt.
És hát ilyenkor nem lehet mást tenni, csak megnyugtatni a gyermeket és a jól bevált módszerhez folyamodni.
-Na jó, akkor olvasok gyorsan egy Anna, Peti Gergőt is-mondta Apa.
Erre pedig egy széles és elégedett vigyor volt a válasz.
Így történt, hogy minden egyes Anna,Peti és Gergő megvonásra irányuló próbálkozásunk kudarccal zárult. De van remény, mert az Anna, Peti Gergő könyveket már lassan egy éve kinőttük. Persze a csavar ott van, hogy a könyvek átkerültek a másik gyerekszobába. Tehát a meséknek soha nincs vége, legfeljebb egy kicsit rápihenünk az újabb epizódokra.
