Az elindulás nálunk felér egy kisebb fajta projecttel, ugyanis valamelyik gyerek mindig ordít. A négyévesem már attól kiborúl, ha sietni kell.
A gyerekek ebben a korban utálnak sietni. És ha siettetjük őket, akkor még lassabban öltöznek, ettől mi idegesek leszünk, jobban sürgetjük őket, és ez egy be nem tervezett hisztit is kivált. Ettől pedig elkésünk és az egész napunk el van rontva. (Mert nálunk a hiszti sokáig tart).
Apa nem szeret késni. Ezért ha valahová együtt megyünk, akkor ő mindenkit siettet. Ezt a négyévesünk nagyon rosszul viseli. Apa pedig a sietni nem tudó/nem akaró négyévet viseli rosszul.
És mivel nagylány, már szájfényt használ (amit anya néha elérhető közelségben felejt). Ezt hívom "időhúzás fázisnak".
Ezután megfogja a szájfényt és lassú mozdulatokkal a szájára applikálja azt. Vagyis inkább köré, mert mindenhová jut belőle, csak épp a szájára nem.
Ekkor már apa nagyon morci lesz és ő akarja kézbe venni a dolgokat. Ez a "haladjunk fázis".
De a négy évesek már tudják, hogy hogyan kell egy sálat felvenni. Ez itt pedig a "kétségbeesés fázis".
